Pünkösdi sártúra a Börzsönyben


2016-11-27  -  Mészáros András
  Suzuki DR 650 Dakar  

Miután a hosszú hétvégén mégsem mentünk haza a családhoz, úgy gondoltuk, érdemes lenne valahová elmotorozni. A választás Börzsönyre, és Drégely várára esett.

 

Mielőtt útnak indultunk, átnéztük a motort. Némi láncfeszítés és zsírozás után elindultunk otthonról dél körül. Még Dunakeszin megtankoltunk, kilométer órát nulláztunk, és elindultunk a 2-es főúton Nagyoroszi felé, ahonnan a kéktúra jelzést követve lehet felérni Drégely várához.


Úgy számoltuk, hogy kb. 3 órás kis laza program lesz, felmegyünk a várhoz motorral a túra útvonalon, majd onnan haza. Terveztük, hogy az odaúton megállunk egy kávéra, hazafelé pedig megvacsorázunk, ezért csak 1-1 almát vittünk magunkkal az útra. Ez nagyon kevésnek bizonyult. Talán a kevés nem is elég hangsúlyos jelző ebben az esetben, ugyanis végül este 9-re értünk haza. Nem csak az idő telt el, de több előre nem látható terep akadállyal is szembe kellett néznünk a hegyen.


Rétságon egy afrikai hangulatú helyen feltöltöttük magunkat energiával, majd a hamburger és kávé után tovább mentünk a cél felé. Vácot elhagyva kezdett izgalmassá válni a táj, jöttek a kanyarok, emelkedők és élénk zöld lankás rétek. Hamarosan beértünk Nagyorosziba, ahol egy kis fa tábla jelöli csupán a vár felé vezető leágazást. Lefordultunk hát az útra, ami egy jó darabig közepesen rossz aszfalt volt, ami földúttá redukálódott hamar. Egyébként a kb. 6 km-es úton, ami része az országos kéktúra útvonalnak, motorral egy szempillantás alatt fel lehet érni a várhoz, de kevésbé gyakorlott túrázóknak sem jelent nagy terhelést a terep.

 

Drégely vára a Börzsöny északi részén található, Drégelypalánk és Nagyoroszi községektől megközelítőleg egyforma távolságra, 444 méter tengerszint feletti magasságban. Építése valamikor a 13. század második felére datálható, 1285-ből már írásos feljegyzést találtak róla. A valamikori Honti földvár helyett épülhetett a vidékre.

 

 

                   

A török vész idején Buda elfoglalása után lett nagyobb jelentősége. Viszont 1541-ben a lőpor raktárat villámcsapás érte, amely meggyengítette falait. Évekkel később, 1552-ben a törökök már a meggyengült falakat kezdték ágyúzni, amelyek hamar meg is adták magukat. De mivel a 150 magyar védőnek nyolcvanszoros túlerővel, 12.000 törökkel kellett szembe néznie, a harc kimenetelét egy erős fal sem befolyásolhatta volna. Hazánk történelmének egyik legkeserűbb 4 napja volt ez a küzdelem, erre a tényre emlékeztetnek a táblák is a vár aljában. Több költő is megemlékezett Szondi György várkapitányról és társairól, de személy szerint engem az alábbi sorok érintettek meg legjobban.

 

Többször viszonoztatik a rohanás,
Drégel maga már hamu s sziklarakás.
Vív a magyar, és sebes arcra terűl,
Sírnak kis apródjai Szondi körűl. (…)
Istent velek, esve le térdre, imád,
S hallatja utószori búcsuszavát:
      "Rontsunk ki tehát,
      Szebb látni halált,
   S honnért tusakodva kimúlni,
   Mint gyáva sok életet únni.
Hű társaim! itt van az óra, jerünk.
Isten kegye járjon örökre velünk.” (…)
A bég, noha vad, s dühe Szondira fúlt,
A hűlt erü bajnokon elszomorúlt,
A hegyre temette a hős tetemet,
S dárdát maga tűze le sírja felett.
Ott szendereg ő,
      A harckeverő,
   Kit nem bira győzni veszély, baj,
   Nem szálla szivére haláljaj;
Most a maradék magyar áldja nyomát
S enyhítgeti mennyei béke porát.

 

Czuczor Gergely – Szondi (1832)

 

E sorok mutatják, hogy a várkapitány utolsó vérig harcolt, ami annyira meghatotta a török vezért, hogy tisztességesen eltemették az elesett magyar katonákat a vár területén. Sírjukat nem jelöli semmi, az évszázadok lekoptatták, de talán jobb is, ha nem háborgatják őket.


Kedves olvasó, ha arra jársz, állj meg egy percre, tedd el a kamerát, hajtsd le a fejed és mondj el egy imát. Vagy csak emlékezz büszkeséggel, tisztelettel az elesett harcosokra, és szívd magadba a hely hangulatát!

 

                       

A várat a nagy ostrom után sosem építették újra, megmaradt egy kis szent helynek, ahol a hősök nyugodhatnak. Viszont szerencsére az idő nem vájta bele túlságosan a fogát, és még ma is szépen kivehetőek a körvonalai. Nagy pozitívum, hogy az 1980-as évektől kezdve önkéntesek 1200 köbméter követ termeltek vissza falaiba, hogy továbbra is csodálhassuk ezt a helyet, és tiszteleghessünk a múlt harcosainak.


A hegytetőről, vár falakról csodás kilátás nyílik előttünk: gyönyörködhetünk a Börzsönyi hegytetők csipkéiben. Mi a csuda zöld tavaszi időben láthattuk, de fogadni merek, hogy ezek az erdővel borított hegyek, dombok ősszel is páratlanok. Tiszta idő esetén észak felé akár a Tátráig is elcsodálkodhatunk a látványban.

 

                

A vár mindkét végében van egy kis tisztás, ahol az élelmesebb túrázók leülhetnek, szalonnát süthetnek, piknikezhetnek. A déli oldalon több vadrózsa borkot is találtam, ami nagymamám virágaira emlékeztetett. Jó volt beszippantani és emlékezni kicsit.

 

 

                        

A vár mögött van egy kis 5 km-es gyalogos ösvény, az apródok útja, ami tanösvényként is felfogható.  Mi azonban nem arra indultunk további, hanem a vár dél-keleti oldala alatt megkerülve ezt az ösvényt, a Honti szakadékot jelző utakat kerestük. Arrafelé a kéktúra útról letérve a zöld jelzésen kell további menni Hont irányába

 

 

                             

Kerestük, kerestük, de nem nagyon találtuk a helyes utat. A gond nem feltétlenül a jelölésekkel volt, hanem azzal, hogy sok egymást keresztező ösvénynél nem a legideálisabb útra tévedtünk. A délután közepén konkrétan kilóméterekre eltértünk a zöld jelzéstől.

 

               

   

                 

 

                      

Laza, ázott talajon egy 180 kg-s motoron két felnőtt ember… Illetve a kerék sem tudott már tapadni, amikor a bütykök közé beékelődött a sár, szóval amikor szárazabb volt az ösvény, vagy éppen a dús aljnövényzet felszívta a sok esőt, ott éppen nem süllyedtünk, de csúsztunk.

 

 

                

Több helyen fakitermelési munkák nyomait csodálhattuk meg, ahol több mázsás fákat egészben és keresztben az útra döntöttek, hogy még gyalogosan is alig lehessen elmenni. Sok fát elpakoltunk, de egy helyen így is a lejtőn kellett felkínlódni a motort, mert az utat teljesen eltorlaszolta a rádőlt fa. Azt hittem, sosem jutunk ki megint aszfalt útra.

 

 

        

A motor és mi is már derékig sárosak voltunk, de végre sikerült megtalálni a zöld jelzést és a 2-es főút zajai is már közelről hallatszódtak.

 

Hont, Nógrád megye legnyugatibb községe. Egyébként innen már csak egy lépés a Felvidék.

A Honti szurdok, vagy szakadék a településtől dél-keleti irányban egy kőhajításnyira található. Földrajztudósok szerint az ősi Ipoly folyó medréhez tartozott. Sziklafalaiban találtak már korall és ősállat maradványokat, cápafogakat is. Egy nagyobb esőzés utáni áradás okozhatta a talajbomlást, ami miatt a szakadék kialakult. Hóolvadáskor és esős időben a patak vize felduzzad és szép vízesésként zúdul alá.

 

 

                     

A patak közvetlen környezete egyébként kevéssé szabályozott, így megmaradt szinte eredeti természeti gazdagsága, mocsaras területek és kisebb tavak kísérik közel 12 km hosszan.


A szurdokhoz hátulról érkeztünk meg, és előbb csak a “Vigyázz, lezuhanásveszély!” táblákat láthattuk, aztán egy baloldali ösvényen hamar leérkeztünk a főútra, onnan 2 km volt a szurdokhoz vezető bekötő út.

 

 

 

                           

A főúttól mindössze 1 km-re már ott is lehetünk a szurdok lábánál, ahol előbb a kis patakot láthatjuk meg, majd ahogy a turista táblák is jelzik, a sűrű növényzet miatt alig látszik a kiszögellés és a sziklák.

 

 

                       

Bandi már olyan szomjas volt, hogy felmászott a vízesés tetejénél lévő kis fa kapuhoz és ivott a patakból, azt mondta, ajándék volt a természettől. Igazából ez tényleg minden tiszta patakra, forrásra igaz, de nagyon megdolgoztunk azért a pár kortyért.

 

Én esküdni mernék, hogy van ott valami izgalmas kő a vízben, mert éppen úgy csillogott, mint a sárgaréz vagy arany?!. Vagy csak már kopogott a szemem?! Ki tudja…

 

Sajnos a GPS logger-t nem indítottuk el, pedig kiváncsi lettem volna, hogy mégis hol a búbánatban mászkáltunk hosszú órákat, ami nem kijelölt út volt. 

Cimkék: