Túlélni Szlovéniát - I. nap


2017-08-29  -  Mészáros András

 

Előkészületek: 


 

Az egész történet egy "I feel Slovenia" előadáson kezdődött, amit a facebook-on hírdettek.

Előtte nem sokat tudtam Szlovéniáról, és csak egyszer voltam ott, akkor is csak átutazóban. Jelentkeztem hát az eseményre, amire elsőként sikerült is megérkeznem. Az előadáson részt vett a mozgásvilág.hu csapatából egy nő, aki rendezőként és előadóként érkezett. Nem tudom minek köszönhettem kedvességét, de Szlovéniából egy gyorstalpaló tanfolyamot biztosított nekem 1 órán keresztül. Elővett egy vastag katalógust, és egy térképet, ahol bejelölgette, és elmagyarázta Szlovénia legérdekesebb részeit. Mintha sejtette volna, hogy a közeljövőben egy nagy túrára megyek majd oda, holott akkor még ilyen terv nem állt a szándékomban. Egy óra tömény okítás következett, ami jobban megterhelte az agyamat, mint bármiféle egyetemi előadás.  

 

 

Az előadás után azon gondolkodtam, hogyan is maradhatott eddig ismeretlen számomra ez a vidék?  Hogy-hogy nem hallottam eddig többet Szlovéniáról. A rendezvény után megvilágosodottnak éreztem magam, mintha előtte tudatlan lettem volna. Egy kicsit szégyelltem is magam, hogy ezekről a világ csodájának minősülő helyekről nem tudtam. Nem volt hát kérdés, hogy majd valamikor felkeresem ezeket a térképen bekarikázott helyeket.

 

Rengeteg prospektust, és térképet szedtem össze az előadáson, ami aztán ott hevert az íróasztalomon. Hetekig csak nézegettem és tettem jobbról-balra őket. 

Egy reggel azonban úgy ébredtem, hogy jövő héten, munkahelyem időszakos leállásakor útnak akarok indulni Szlovéniába. Mivel már csak néhány napom maradt az indulásig, azon nyomban elindult a készülődés.

 

Az alapkoncepció az volt, hogy motorral vágok neki az útnak, és ott alszok, ahol éppen rám sötétedik. Ez már elég kalandos volt ahhoz, hogy kellőképpen felkészüljek. 

Először is, szükségem volt megfelelő öltözékre hűvös idő esetére is, többek között egy esőruhára. Aztán egy sátorra, és egy matracra, amin alhatok, hiszen előfordulhat az is, hogy kemény sziklás terepen kell, hogy aludjak majd, mint ahogy az a későbbiek folyamán is történt.

 

Fel kellett készítenem a motort, hogy lehetőleg minél kevesebb műszaki problémába ütközzek, illetve ha mégis valami gond lenne, tudjam megoldani. Így szereztem be plusz alkatrészeket, illetve szerszámokat. Mivel az utam nem csak a köves úton fog vezetni, így rendkívüli igénybevételnek lesz kitéve.

Bekötöttem egy USB csatlakozós töltőt, és egy 12V-os aljzatot is a motorra, hogy legyen mivel töltenem a telefonom, tabletem, stb-m. Aztán vettem egy 10000mAh-es Power bankot, hogy ha valahol túra közben lemerülnék, akkor is tudjam feltölteni a telefonom. 

 

Természetesen mindent nem tudok leírni, amire ilyenkor gondolni kellett, de szűkösen fért bele még ebbe 4 napba is a felkészülés. Legalább 1 napot szántam arra, hogy az első 2 napi útvonalamat részletesen megtervezzem.

 

 

Indulás:


 

Az indulást hajnal 4 re terveztem, de sajnos a hajnali lefekvésem, és az eső miatt ez átcsúszott reggel 6 órára. Felvettem az esőruhát, és így indultam az első megállóm felé, Badacsonytomajra. Jó kedvűen, és boldogan vágtam neki az útnak egy hatalmas túradobozzal a motoron, egy sátorral, hálózsákkal és alvó matraccal az üléshez gumipókozva. Aki a motort látta, nyilvánvaló volt számára, hogy éppen egy nagy kalandtúrában vagyok benne.

 

 

Nem sokat időztem itt, Badacsonyban, csakhamar indultam is tovább. Majd Keszthelyen keresztül a magyar-szlovén határ irányába. 

De aztán Bak településénél erős égett olaj szagot éreztem. Megálltam, és láttam, hogy az olajszűrő fedőnél nem szivárog, hanem csepeg az olaj. Ilyen problémával már nem tudok tovább menni, és egy kis út menti dűlőn befordultam, hogy megpróbáljam megjavítani. Ha mással nem is, de fogkrémmel megpróbálom betömíteni, hisz paszta nem volt nálam.

 

Gyorsszervíz Bak településénél

 

Ahogy ledöntöttem a motort, befordult egy kis furgon, ide erre a pici telephelyszerűségre. Odasiettem az emberhez, hogy esetleg nem e tudna adni egy kis tömítő pasztát? - soha nem lehet tudni alapon. Mit ad a Jó Isten, éppen volt nála. Magam sem akartam elhinni, de már szinte ott is volt a kezemben

 

 

 

Az olajszűrődő fedelet levettem, bepasztáztam, majd összeraktam. Aztán összepakoltam a cuccomat, és már indultam is a határ felé, ami innen már nem volt messze. A tömítés tökéletes lett, azóta sincs vele semmi gond. 

 

Átléptem a határt, és ilyenkor mindig izgatott vagyok, mint ahogy akkor is az voltam. Egy idegen országban vagyok, ahol már nem az én általam ismert szabályok érvényesek. Várom, hogyan fest egy szlovén ember háza, udvara, milyenek az utak, a közlekedés és még sok száz más dolog. 

Az itt élő emberek portája sokkal rendezettebbek látszik, mint a mienk, magyaroké. Tiszta udvarok, és szögmérővel nyírt sövények sugallják az itt élő emberek precizitását és igényességét. Az út mentén nem találni szemetet csak elvétve. 

 

Az első tervezet megállóhelyem Maribor volt, amit Szlovénia Debrecenjének tekintenek. Maribor-ig több szép, és érdekes hely volt még, ahol megálltam megcsodálni a tájat. Az egyik volt köztük a híres Muravidéken átívelő Mura folyó. Ez a vidék az 1920-as évek előtt Magyarország részét képezte, amit a "trianoni békeszerződés" szakított le tőlünk.

Le kellett menjek a folyó partjára, hogy közelebbről is megcsodáljam.  Legutóbb Ausztriában találkoztam ezzel a folyóval, de akkor ott, még jóval kisebb volt, mint itt. A folyása olyan gyorsnak tűnt, mint valami hegyi vadvíz. 

 

 

Eztán sem kellett sokat ülnöm a motoron, hogy megint egy megállásra érdemes helyet találjak. Ez volt a Blaguško jezero tó (GPS: 46.565561, 15.998211), amely nem csak egy horgásztó volt, hanem egy kisebb strand is. Magyarországon azért nem nagyon találkozni ilyen kis horgásztóval, amiben engedik a fürdést is.

 

 

Itt ettem egy szendvicset és indultam is tovább. Volt még Maribor-ig sok érdekes hely, ami miatt még megálltam, mint pl.: Sv. Trojica-nál a Gradiško-tó és természetesen még sok más csoda.

 

 

Innentől kezdte Szlovénia megmutatni a lankás dombvidékeit, ahonnan már nem volt messze Maribor sem. 

 

 

 

 

Maribor


 

Maribor többek között a borászatáról is híres, amiről az itt lévő temérdeknyi szőlőültetvény is tanúskodik. Ahogy egyre jobban közelítettem a város belseje felé, annál jobban tetszett. A hely különlegessége, hogy a Dráva folyó szeli ketté, ezt az amúgy is hangulatos kisvárost. 

 

 

Természetesen ennek a városnak is, mint szinte mindnek, kifogyhatatlan tárháza van a látnivalóiból és értékeiből. 

Itt a part menti murvás sétáló már-már érintetlennek tűnik, és nekem sokkal jobban tetszik, mint egy kikövezett forgalmas út. Itt futni, sétálni minden nap ajándék lehet. 

 

 

 

 

A belvárosban is sok látnivaló van, mint például a főtéren lévő híres 1681-ben emelt, és 1743-ban felújított Plague Column szobor, ami Szűz Máriát ábrázolja. A szobrot a pestis járvány után emelték, amely az itt élő népesség harmadát követelte. 

 

 

Plague Column

 

 

 

 

 

Pohorje-hegység


 

Még itt Mariborban elkapott az eső, és újból fel kellett vegyem az esőruhát. Alig láttam az utat az esőtől. A bukósisakom belülről párásodott, kívülről pedig az eső mosta. Csak lassan tudtam haladni tovább ezen a jó úton, amit jó lett volna kiélvezni, hiszen meredeken, és élesen kanyargott felfelé. Innentől már meg sem álltam a Pohorje-hegységig, pontosabban majdnem a Pohorje csúcsán lévő libegő állomásáig, Mariborsko Pohorje síközpont-ig.

 

 

Híres síelő vidék ez a hely, Magyarországról is sokan átjárnak ide. A libegő 328 méterről szállítja 1042 méteres magasságba, Mariborsko Pohorje-ig az embereket. A sípályák magassági szintje 325 méterről 1327 méterig tart. Az összesen 41,5 km hosszúságú sípályán 22 db felvonó van, beleértve a libegőt is.

 

 

Az eső továbbra sem tágított és egyre erőteljesebben esett. Itt is van egy pár túraútvonal, de sajnos az időhiány mellett, az időjárás sem kedvezett a túrázáshoz, pedig itt is kinéztem egy-két szép helyet. Innen szép kilátás nyílik Mariborra, de sajnos a sűrű köd miatt csak foszlányokat láttam. Az idő most a komor arcát mutatta, de így is lenyűgözött a táj, ahogy alig látva az esőtől bóklásztam itt. Az itteni büfében kértem inni egy kólát, és amíg szakadt az eső, elővettem a már félig elázott térképemet, és néztem, hogy merre is a következő állomásom.  Az eső akkor sem tágított, mikor tovább indultam. Egy darabig még műúton mentem, ahol hamar szembe találkoztam a Markecova öreg kápolnájával is.

 

Markecova kapelica

 

 

Aztán az utamat a Pohorje-hegység sűrű, öreg, és homályos erdejében folytattam tovább. 

 

Pohorje hegység

 

Nem volt rossz érzésem ebben az erdőben, de azért kicsit mégis rejtélyes volt. Néhány helyen lehetett látni ősrégi sírokat, amin elgondolkodik az ember, hogy miért ide temették el az emberek a szeretteiket? - talán itt éltek az erdőben valamikor réges-régen? Ettől függetlenül csodálatos volt az erdő. Az út vöröses színű murvás földút volt, amit az eső áztatott fel. Igazi öröm, és kaland volt itt motorozni, mintha valami expedíción lettem volna, és egyfajta büszkeség töltött el, hogy bejárhattam ennek a hegységnek ezt a nagy erdejét.

Kiérve az erdőből ilyen különleges tengerszemeket is lehetett találni.

 

 

Nem találtam ki egyszerűen ebből az erdőből. Előfordult, hogy olyan utakra találtam, hogy miután keresztül kellett mennem néhány kidőlt kisebb fán, meg kellett állnom a motorral és gyalog felmérni mennyire veszélyes. Ezen a részen olyan meredek volt egy-két helyen az út, hogy vissza kellett fordulnom, pedig én nem vagyok az az ijedős fajta.

 

A motort egy olyan meredek lejtőn kellett megfordítanom, hogy gyalog alig tudtam megállni a csúszós úton, ami kb.: 2 méter széles volt, egy szakadék mellett. Nagy nehezen és néhány káromkodás után sikerült visszafordítanom a motort. Rengeteg erőt kivett ez belőlem. Aztán megpróbáltam elindulni vissza felfelé az emelkedőn, de mondhatni cm-ről centiméterre haladtam, majd leszállva a motorról, tolva rásegíteni, de többször visszacsúsztam. Pihennem kellett. Itt voltam ebben a nagy erdőben és segítség nem volt a közelben. A motor belecsúszott az út szélén lévő nyomvályúba, és emiatt nem tudtam berúgni (beindítani). Fel kellett borítanom és kihúznom.

 

Majd ismét egy kis pihenőt tartottam. Aztán minden erőmet mozgósítva rugaszkodtam neki az emelkedőnek. A motor szenvedő hangja, és az én erőlködésem nyögései zengték be az erdőt. A motor a sáros úton mászott össze-vissza, alig tudtam irányítani, és megfogni, de szép lassan elkezdett gyorsulni a motor felfelé. Erősen rúgta a kerék maga alól ki a leveleket és a kisebb faágakat, miközben ide-oda járt a segge, de végül sikerült feljutnom. 

Itt már nem volt annyi erőm és kedvem, hogy ezt a részt megörökítsem.

 

Majd megtalálva a helyes utat sikerült lejutnom Ruše-ba, ahonnan már a Dráva folyó mellett folytattam egy darabig az utamat. Többször is megálltam megcsodálni a Dráva folyót, ami az út mellett, mélyen a völgyben kanyargózott.

 

 

A mai végcélom a Lovrenška jezera, amely egy lápos tóvidék. Valahová oda terveztem a sátorhelyemet is. A nap már lemenőben volt, így sejtettem, hogy azt már nem fogom elérni.

Idő közben beértem Lovrenc na Pohorju-ba, ami már nem volt olyan messze a tótól, gondoltam én. Elhagyva ezt a várost már terepúton folytatódott tovább az utam, Rogla felé, ahonnan indul a turistaút a lápos tó, Lovrenška jezera felé.

Hirtelen újra leszakadt az ég és megint alig láttam a ki bukósisakból. A szakadó esőben a sűrű fenyőerdőnek, és ennek a hosszú vörösesbarna terepútnak különleges hangulata volt. Ezek az öreg hatalmas fenyőfák olyan egyenesek voltak, mint egy vízmérték. Érintetlennek és rejtélyesnek tűnt ez a vidék, és a hangulata tiszteletet parancsolt.

 

Kb.: 600 méterről vezetett fel az utam, olyan 1300-1400 méter tengerszint feletti magasságig. Meglehetősen hosszú időnek tűnt felérni a fennsíkra és az eső nem akart tágítani. Csak mentem, és mentem, egyik kanyart a másik után vettem, miközben a motor erősen rúgta kifelé a murvát a kerék alól. Sokáig zenget a fülembe a motor leterhelt hangja, ahogy dolgozta magát és engem fel a hegyre. Kisebb rodeózásnak tűnt felérni, ahol egy síközpontnál, Hribovska restavracija Mašinžaga-nál álltam meg. Innen is vezet túraútvonal a híres Lovrenška jezera tóhoz.

 

Egész jól kiépített ez a síparadicsom ezen az eldugott helyen. Volt itt egy kis pici tó, ami megint csak olyan rejtélyesnek tűnt.

 

 

Eljött az idő, hogy sátor helyet keressek. Idefelé jövet, láttam egy-két helyet az út melletti Radoljna-patak medrében. Így visszaindultam az úton, és a patak mentén megkerestem a legmegfelelőbb helyet. Minden nedves és ázott volt az esőtől. Nem igazán volt puha, és egyenletes talaj, de mivel volt felfújhatós alvómatracom, ezért ez nem számított.

 

Miután megtaláltam az alvó helyemet, gyorsan fel is vertem a sátrat, és elkezdem a tábortűzhöz fát és gyújtóst keresni. Mivel minden ázott volt nem volt egyszerű tüzet gyújtani. Néhány próbálkozás után a motorból engedtem le egy kis benzint, amit rálocsoltam a gyújtósra, és úgy sikerült begyújtanom a tűzet. Utána már nem volt probléma vele.

 

 

Egész nagy tüzet sikerült raknom, bár a benzines tűzgyújtási ötlet kicsit átgondolatlan volt, és az üveg, ami a kezembe volt, annak is sikerült meggyulladnia, de szerencsére nem történt nagy baj.

Az egész napos eső, és az 1400 méteres magasság miatt, nagyon lehűlt a levegő, és jól esett ez szívet melengető tűz. Egyedül voltam itt az erdő mélyén, és ahogy sötétedett befelé úgy éreztem magam egyre magányosabbnak. Az élelmet messze vittem magamtól, hogy ha valami vadállat, esetleg medve idetévedne, azt találja meg először. A motort beindítottam és hangosan járattam, puffogtattam, ha esetleg van a közelben medve, ne jöjjön ide. Ebben az esetben igen kreatívvá válik az ember, és mindenre felkészül. 

 

Lefekvés előtt átgondoltam, hogy mi történt velem aznap, és ennyi élmény egyszerre ritkán éri az embert. Az egész nap egy kaland volt számomra, egy felfedezés, amiben használnom kellett a tájékozódási, és a problémamegoldó képességemet, ahol szükség volt a kitartásra és a bátorságra is egyben. Ilyen tréninget nem mindig kap az ember az élettől, hacsak nem útnak indul így az ismeretlennek, mint én. Ilyen közel nem kerül minden nap az ember a természethez.

 

Ami az éjjelt illetni, nem mondhatnám, hogy nyugodalmas éjszakám volt. A leheletem látszott a levegőben a hideg miatt, és a természetből kiszűrődő minden apró zajra figyelmes lettem, hogy vajon nem egy medve az. Az éjjel megint csak eleredt az eső, amit a sátor már nem sokáig bírt. Az ez utáni eseményeket pedig már a következő cikkem fogja taglalni.

 

Azt hiszem, hogy köszönetet kell mondjak a föld-nek és Szlovéniának is, hogy területén megalhattam, a kidőlt fáival meleget adott nekem, a patak vizével pedig szomjamat oltotta.

 

 

 

 

Cimkék: