Túlélni Szlovéniát - II. nap - Menekülés az eső és a kihűlés elől


2017-09-28  -  Mészáros András


 

Az első éjszaka után


 

 

A patak melletti éjszakám nem mondhatni, hogy a legnyugodtabban telt. Minden apró zajra figyelmes lettem, ami körülöttem az erdőben történt. Erre a helyzetre az ember a komfortzónájából fakadóan nincs felkészülve, pláne, hogy ha egyedül van. Hideg volt az éjjel és fáztam is. Próbáltam volna felvenni valamit, de minden ruhám nedves volt. A patak csobogásának, és a sátorra hulló esőnek kellemes hangjai elaltattak. Ez a 2-3 óra, amit sikerült aludnom, ami mondhatni mély volt, egészen hajnal 5 óráig tartott, amikor is éreztem, hogy a sátor beázott. Sajnos nem tudta tartani a tempót az egész éjjel hulló esővel szemben. 

 

 

 

Vártam, míg az eső egy kicsit alábbhagy, aztán kibújtam a sátorból. Nagyon kellemes volt a reggeli látvány, ahogy kiléptem a sátorból, jobb talán nem is lehetett volna. Ebben a mesés környezetben ébredve valóban kivételesnek érezheti magát az ember.

 

 

Elkezdtem összepakolni a cuccaimat, illetve a sátort bontani. Leengedtem a matracot és összepakoltam a dolgaimat a táskába, illetve a dobozba. Eléggé szűkösen fértek el benne a dolgok, így nem volt egyszerű megint úgy pakolni, hogy le tudjam zárni a dobozt. Amint elkezdtem a sátort bontani megint eleredt az eső, és percek alatt sikerült eláznom. Már értelmetlen lett volna felvennem az esőruhát. Mire a motorra felpakoltam a dolgaimat már eltelt 1 óra a pakolástól kezdődően. Macerás és időigényes feladat volt ezt minden nap eljátszani. Este kipakolni és felállítani a sátrat, reggel pedig vissza mindent. Ez naponta 2 órámba került.

Az eső nem hagyott alább, hiába vártam, hogy indulhassak. A tegnapi nap sokat sikerült mennem a motorral, és ráadásul igen erőltetett menetben. Mivel a motor csipegeti az olajat, ezért tudtam, hogy valamennyit utána kell töltenem. Nem kevesebb, mint fél liter olaj hiányozott a motorból - ez rengeteg. Általában nem szokott ennyit megenni, de ebből is az következik, hogy kapott hideget, meleget. A telefonom ilyen esőben használhatatlan volt, hogy megnézzem merre tovább a Lovrenška jezera túraút felé.

 

Hiába vártam, hogy elálljon az eső, de nem tágított. Menedék nem volt a környéken, így már teljesen sikerült bőrig áznom. A motoros kabát elvileg vízálló, de csak elvileg. Már nem volt az. Egyébként sem volt valami jó idő, de így elázottan még hidegebbnek éreztem. Így elindultam a túraút keresésére, Hribovska restavracija Mašinžaga felé, ahol tegnap azt a kis rejtélyes tavacskát találtam.

 

 

Egy tábla jelezte is a Lovrenška jezera túraösvényének az irányát, de túrajelzést nem találtam a táblán. Akkor még nem tudtam, hogy itt egyfajta túrajelölés létezik, a piros pötty, az mintha ott lett volna elvétve. Az irány a síközpont felvonói felé vezetett, ami le volt zárva az autósok és a motorosok számára egy villanypásztorral. Csak gyalogosan lehetett átmenni. Ösvényt nem láttam arra felé, csak a sífelvonók végtelennek tűnő végét. Nézegettem, hogy ez a villanypásztor csak ijesztésnek van bekötve, vagy valóban működik. Mivel motorral is jól járhatónak tűnt az út, ezért azzal akartam menni, mert így rengeteg időt takarítok meg. Volt egy része a kapunak, ami mintha nem tartozott volna a villanypásztor elektromos hálózatához. Csak egy fél méter széles kapu volt, egy dróttal áthúzva. Lekötöttem a drótot és átmentem a kapun. Nem rázott meg az áram. Most sem láttam egyértelmű jelöléseket. Felmenten a sífelvonó útvonalán, meredeken a hegynek felfelé, ahol már kezdtem látni Rogla települését. A sífelvonó mellett az erdőben találtam egy bringás akadálypályát, de nem az volt a turistaút. Nem volt egészen egyértelmű merre is van a turistaút, gyalog meg nem akartam az erdőben felesleges kilométereket menni. Az egész erdőt sűrű köd borította be. Alig láttam előre, így visszaindultam, vissza a kapun, ahol rendesen visszatettem a keresztül húzott drótot is. Aztán elindultam tovább az úton, ami Rogla felé vezetett. Nemsoká az ázott murvás utat felváltotta a kövesút, és néhány kilométer múlva meg is érkeztem Roglába, ahonnan szintén indul a Lovrenška jezera felé túraút.

 

 

Rogla


 

Az Alpok előhegységének lankás hegysége, és a síelők közkedvelt helye ez. A Pohorje hegység egyik legmagasabb pontja. Összesen 12km hosszú sípályával rendelkezik, amin 13 db felvonó található. 1050 métertől 1517 méteres tengerszint feletti magasságú a pályák szintemelkedése.

Igazi pihenő helység ez a Rogla. A rossz idő ellenére is kellemes érzésem volt itt. Igazán jó kedvem lett. Innen indult ugye a túraút a már említett Lovrenška jezera lápos tó felé, de van még lehetőségünk felfedezni a túrázás mellett az ételek, és a borok kulináris élvezetét a Planja Hotel restaurant-ban, meglátogathatjuk Jézus Krisztus kápolnáját, vagy bringázhatunk egy jót ezen az igazán kellemes helyen.

 

Egy fogadó mellett álltam meg, és támasztottam le a motort, hogy aztán induljak tovább túrázni.

A motoron teljesen átázva rettentően fáztam, és akkor sem sokat javult a helyzet, mikor leszálltam, így gondoltam benézek a fogadóba iszom egy forró teát. Olyan délelőtt 9 óra lehetett, és szerencsém volt, hiszen pont akkor nyitott.

Egy kedves és mosolygós hölgy volt a pultnál, aki kedvesen kis is szolgált. Csináltam volna fotót ezekben az órákban is, de sajnos beázott a gépem és nem kapcsolt be. Levettem a vizes kabátot és átvettem egy szárazabbat, így már jobb volt a helyzet, és a tea is sokat segített.

Megkértem a hölgyet, hogy had tegyem az átázott kabátomat és térképemet a langyos cserépkályha mellé. Megkérdeztem, hogy merre találom a túraösvényt, ami egyébként innen a fogadótól indult, és kedvesen elmondta. Ugyanakkor kicsit meg is ijedt, és azt kérdezte: "De ugye nem most akarsz indulni? Hatalmas a köd és el fogsz tévedni. Menj holnap." Természetesen mondtam neki, hogy ne féltsen, nem lesz probléma, rossz pénz nem vész el. Most vagyok itt, most kell megnéznem. Kérdeztem tőle, hogy mindig ilyen cudar itt az idő? Mert két napja itt vagyok, de eddig nem egészen a napos oldalát mutatta Szlovénia. De ő ezt megcáfolta, és elmondta, hogy tegnap milyen forróság volt. Ezen kicsit csodálkoztam, hisz épp fagyoskodtam és így elég nehéz elhinni, de nem vontam kétségbe. Tehát rosszkor érkeztem. Kb. 1 órát tölthettem itt, hiszen jól éreztem magam itt bent, az idő is jó volt, és még a fényképezőgépem is életre kelt szerencsére. Miután a pultos hölgy sok szerencsét kívánt, útnak is indultam.

 

 

Lovrenška jezera


 

A túraútvonal innen a fogadótól indult az általános turistaút jelölés, a piros pont mellett, amire akkor jöttem rá. Ezek a jelzések nem voltak közel egymáshoz, így sokszor a táblák irányba állított vonalát figyeltem.

 

Lovrenška jezera túraútvonal

 

Igaza volt a hölgynek, nagy volt a köd, és egyre csak sűrűsödött, de itt az elején még vállalható volt. Nagyon jól éreztem magam, és annak ellenére, hogy 2-3 órát aludtam, egész jó erőben voltam, valószínűleg a jó kedvemnek köszönhetően. Tényleg van ebben a helyben valami különleges, ami boldoggá teszi az embert.

 

Az turistaút mentén találtam egy emléktáblát, amely megemlíti, hogy ez a helyszín volt az, ahol a szövetséges légi erő katonái 1944 júniusától ellátmányt dobtak le a szlovén partizánoknak a II. világháborúban.

 

 

Majd az út a nyílt terepről a sűrű és öreg fenyőerdőbe vezetett tovább.

 

Ismét a sűrű és öreg öreg erdő a Pohorje-hegységben

 

Egymás után faltam a kilométereket. Fel sem tűnt, hogy fáradok, vagy hogy egyáltalán erőt fejtek ki. A túra távolsága oda-vissza kb. 10 km, és 4-5 óra alatt teljesíthető. Én hamar el is értem a tó vonzáskörzetét.

 

A Lovrenska Jazera tó vonzáskörzete

 

Innen már nem voltam messze a tótól. Az utolsó kilométer ilyen fapallókkal kirakott út volt.

 

A Lovrenska Jazera tó vonzáskörzete

 

Aztán megérkeztem egy sűrű fenyőcserjés területhez, és egy fából készített kilátóhoz, ami már messzebbről is jelezte, hogy ideértem.

 

 

Erős fenyőillat borította be a levegőt, és az eső halk kopogása mellett komolyan mondom, el tudtam volna aludni ebben a kilátóban. Van a világnak sok olyan pontja, ami nem tudom miért, de különös nyugodtsággal és jókedvvel tölti el az embert, és ez a hely is közéjük tartozik, még így is, hogy esős és kicsit szeles az idő.

 

 

Az eső eközben egész jól bírta, még mindig esett és zengett is folyamatosan. A túraútvonalon nem is találkoztam más túrázóval.

 

 

 

Az eső mégjobban rákezdett, de nem számított. Hajtott a kivácsiság, hogy megtaláljam ezeket az eldugott tavakat a fenyőcserjésben. Lejöttem hát a lelátórol, és izgatottan indultam neki a tavakat felkutatni.

 

Lovrenska Jezera

És íme az első kis tengerszem, valamilyen tavi virággal tarkítva. Gyönyörű szép ez a hely, vajon milyen lehet ez verőfényes napsütésben?!

 

 

Úgy jártam-keltem itt, mintha nem is esett volna eső. Ez hely jó időt varázsol az ember lelkébe, essen itt bármilyen eső is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jól éreztem itt magam, és sajnálom, hogy ezt az élményt nem oszhattam meg ekkor senkivel. Nem lett volna olyan ember, aki ettől a helytől ne ájúlt volna el, és ne lopott volna a szívébe egy kis boldogságot.

 

 

 

Amint a képen is látszik, az eső még mindig kitartó volt, de cseppet sem tántorított el. Indultam vissza a kilátóhoz, majd a túristaútra vissza.

 

 

 

Egy másik idevezető turistaúton indultam vissza, amin később egy elágazásnál visszatértem arra, ami ide hozott.

 

Vissza Rogla felé

 

A köd egyre jobban szállt lefelé, és amikor kiértem az erdőből, szinte már csak az orromig láttam. Nem is tudom, hogy voltam-e már ilyen sűrű ködben valaha.

 

 

Egy kicsit tényleg meg is ijedtem, hogy eltévedek, de végül csak visszaértem a fogadóba, ahol a motorom, és a száradó kabátom mellett már a pultos lány is várt, és egy mosollyal nyugtázta, hogy szerencsésen visszaértem és nem tévedtem el.

 

Ennek örömére kértem is egy tradicionális gombalevest.

 

 

Urasan megebédeltem, aztán ejtőztem picit. Majd megkaptam a félig megszáradt kabátomat és térképemet, aztán jó szerencsét kívánva elköszöntek tőlem.

Útnak indultam a következő állomásom felé. Egy kis lemaradásban voltam, de egy percig sem sajnáltam, hogy itt Roglában mindenre elég időt hagytam.

Az eső, az eső..., egyszerűen nem tudott megállni. A következő célpontom a Crna na Kroskem-en keresztül a Topla-hegység. Valahol ott szerettem volna a környéken megaludni, hogy aztán másnap felmenjek a Topla csúcsára.

 

A telefonom navigációként üzemelt egy vízhatlan motoros tartóban. Mivel többször elő kellett, hogy vegyem, így néha vizes lett. A vizes kijelzőt meg ugye elég nehezen lehet vezérelni. Nagy nehezen mégis sikerült beállítanom, és tovább indulnom, de a vízhatlan tartó később bepárásodott, és nem láttam semmit a kijelzőből. Többször megálltam letörölni, de nem sokáig tartott. Közben az eső már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Kezdtem már eléggé unni az esőt, és feszült voltam. Már az utat is alig láttam a sűrű esőtől.

Megint sikerül teljesen bőrig áznom, és már azt is kezdtem elfelejteni, milyen lehet száraz ruhában lenni. Nem sokkal a Roglai indulásom után, megálltam egy kis kocsmában, ahová bementem az eső elől, hogy legalább a navigációt megnézzem a telefonon.

A kis kocsmánál mindenki úgy nézett, mintha földönkívüli lennék. A motor felpakolva, rajta a sátor, a hálózsák, és az alvómatrac. A kocsmában legalább 2 liter vizet csorgattam ki magamból, mire kértem egy kávét és leültem.

Jól esett a kávé, és kicsit fel is melegített. Át voltam ázva ugyan, de maga az idő nem volt még hideg. A navigációt is be tudtam állítani. A GPS tartóból is kitöröltem a vizet és a párát, majd indultam is tovább. Út közben beugrottam egy boltba, ahol végre vettem már valami innivalót, és szlovén Lasko sört. - Ez majd este jó fog esni.

 

Már közel voltam Mezica-hoz és Kroskem-hez is. Meg is álltam készíteni egy képet. Az talán már a Topla-hegy lehet a felhőben, ott a háttérben.

 

 

Majd keresztül mentem Mezica-n és Kroskem-en is, és útban voltam a Topla-hegység felé. Aztán láttam egy Podpeca nevezetű útbaigazító táblát és megálltam.

Emlékszem, hogy a kis térképemen, amit kaptam az "I feel Slovenia" előadáson, be volt karikázva ez a hely. Már nem tudom pontosan miért, de ha jelölve volt, akkor biztos van itt valami érdekes, így el is indultam felfelé. Az út hamar átváltott murvás terepútra, ami valami mountain bike-os bringaút féleség lehetett. Emlékszem, jó hosszú volt ez az út, csak mentem és mentem, de még mindig nem volt vége. Közben az eső megint elkezdett szakadni, és az idő is kezdett hűvösebb lenni. Tudtam, hogy már ma a Topla-hegységre nem fogok felmenni, így elkezdtem sátorhelyet keresni. Az idő egyre csak hűlt lefelé, és az átázott ruhában egyre jobban fáztam.

 

Az utam egyre meredekebbé vált, amit a motor leterhelt hangja, és a maga alól egyre többet kirúgott kavicsok is a tudtomra adtak. Voltak olyan pontok, ahol nem lassíthattam, nehogy visszacsússzak. Egyszer csak láttam egy nyitott udvart, egy kis vadászház szerűséggel. Megálltam, és benéztem. Láttam egy hatalmas zöld udvart, egy kővel kirakott grillező helységet, és egy kis fészert, ami tele volt hasogatott fával. A menedékház zárva volt természetesen. Láttam valami figyelmeztetést szlovénül, amit lefordítottam, és az állt rajta, hogy „kéretik a szemetet levinni a völgybe”. Tehát minden bizonnyal ez egy menedékház volt, egy nyitott udvarral, ami számomra megfelelő lett volna a sátort felverni, és egy jó nagy tüzet rakni.

 

Az időjárás közben nem hátrált és a hőmérséklet is elég alacsony volt már. Elkezdtem vacogni. A több órányi motorozás a teljesen átázott ruhában megtette a hatását. Úgy dideregtem, mintha legalább -10 fok lett volna. Volt ennek a helynek egy különleges hangulata, de ez a vacogás már nem volt játék. Sajnos fedett hely nem volt, hogy megbújjak az esőtől éjszakára, ezért vártam, hátha hamar eláll. Minden tiszta ázott volt és füvön is állt már a víz. Ahogy vártam, a helyzet nem lett jobb. Az eső ugyanúgy esett, de én egyre jobban vacogtam, miközben vártam a menedékház eresze alatt. Egyre jobban sötétedett és hűlt a levegő. Elgondolkodtam rajta, hogy valahol a közelben foglalnom kellene inkább szállást. Nem sok időm maradt a gondolkodásra, hiszen ha nem áll el az eső, akkor még azelőtt kell leérnem a hegyről, mielőtt besötétedik. Vártam még egy kicsit, közben készítettem egy-két képet.

 

 

 

Nem lett volna rossz éjszakám itt, de egyre jobban fáztam, és az eső sem akart hátrálni. Elővettem hát a telefont, amit már alig tudtam nyomkodni a remegő kezem miatt, és foglaltam aznap éjszakára egy szállást a környéken. Biztos ki lehetett volna bírni itt egy éjszakát, de azért ennyire mazochista nem vagyok.

 

Sikerült egy szobát foglalnom Mazica-ban, a Hotel Hoberben. Majd berúgtam a motort és elindultam lefelé. Ezen az ázott meredek hegyen volt egy-két szakasz, amit összeszorított fogsorral tettem meg, de leértem. Elindultam visszafelé Mezica-ba, a Hotel Hober-ba. Már nagyon fáztam és rettentően fáradt voltam, és az előző éjjeli 2-3 óra alvás sem volt túlságosan sok. Minden megtett kilométer ezután 10-nek tűnt.

 

Egy 15-20 km után megérkeztem a Hotel Hober-be. Először az étterem részének parkolójába álltam meg, de aztán beirányítottak a motorosoknak elkülönített garázsba.  Egy másik böhöm nagy túraenduró mellé álltam be. Levettem a motorról a cuccaimat, amiből csurgott a víz, úgy ahogy az én ruhámból is. Beléptem a recepcióra és kikértem a szobámat. A folyosót is végig áztattam, de ez volt, eláztam, nem tehetek róla.

Benyitottam a szobába, ami az út kanyarulatára, és az épület melletti kis patakra nézett. Keresve sem találhattam volna jobb helyet. Valami 11-12 ezer forintot fizettem a szobáért, amiben benne volt a reggeli is.

Kipakoltam az ázott ruháimat száradni, és én is levetettem őket. El se hittem milyen jó érzés nem vizes ruhában lenni. Gyorsan beálltam a zuhany alá, és a forró vizet legalább 20-25 percig engedtem magamra.

Üdítő érzés volt. El sem hittem, hogy már nem fázok, és nem vacogok, nem kényelmetlenkedem a vizes ruháimban, és van puha ágy, amire fekhetek. Ilyen luxusérzetet már régen éreztem. Pedig ez a normális minden ember számára, de én mégis kiskirályként éreztem magam itt. 

 

Annyi minden történt velem ezen a napon, hogy legalább 2-3 nap történéseinek éreztem. Megbontottam a Szlovén Lasko sörömet, ami annyira nem ízlett, de megittam. Elégedetten zártam a napomat, és innen az ablakból már az esőt is jó volt nézni. Innen már teljesen más képet mutatott. Majd fáradtan ledőltem az ágyba. Nem kellett 10 másodperc és már aludtam is egészen reggelig.

 

Cimkék: