Az út, amin nem volt elég egyszer végigmenni


2017-08-16  -  Mészáros András

Kevés leírásnak estem annyira nehezen neki, mint ennek. Szeretnék minden élményt a legjobban átadni és ötletem sincs, hogyan tudnám ezt a legjobban kivitelezni. Rá kell jöjjek, hogy ez egy megoldhatatlan feladat. Minden másodpercnyi örömre, és a megszámlálhatatlan lélegzetvételem elállásainak számára lehetetlen elég magyarázatot adnom, így hát belevágok a közepébe.

 

 

 

Grossglockner(Großglockner)


 

Ausztria nyugati nyúlványában helyezkedik el, a Keleti-Alpok hoz tartotózó Magas-Tauern hegységben. A karintiai, illetve a tiroli tartomány határvonala szeli ketté. Ausztria legmagasabb hegycsúcsa a 3798 méteres magasságával. A Mont Blanc(4810m) után a második legnagyobb dominanciájú hegység az Alpokban.

Megközelítése Heiligenblut vagy a Salzach völgyében található Bruck felől a Grossglockner panoráma úton. Ez az út a karintiai, illetve a tiroli tartományt köti össze. Ausztria legszebb, és legismertebb alpesi útja 48km hosszúságban. 

Ismert gleccsere a Pasterze-gleccser. 

Számos turistaút, kilátó, hütte és menedékház segít, hogy a lehető legjobban megismerjük a Hohe Tauern Nemzeti Parkot. A gleccsertúrákon át a magas gerinc túrákig számos felfedező és kaland kirándulásra is lehetőségünk van, mint például az itt élő mormoták és kőszáli kecskék lese. Egy pici kitérőt téve az Edelweißspitze kilátó felé vezető útra, ahol a szirti sast, vagy a szakállas saskeselyű ragadozó madarakat is megpillanthatjuk, ha szerencsések vagyunk. 

 

 

Grossglockner(Großglockner)- az alpesi út


 

Motorral, Brunck felől érkeztem a Salzach völgyéből. Az idő nem épp a legalkalmasabb volt a kirándulásra, hisz hatalmas felhőzet borította a vidéket, de néhol már látszott vékonyodni, így bíztam a szerencsében. Még el sem értem az alpesi utat, de már minden perce is kincs volt annak, amit itt a Salzach völgy kanyargós útján motoroztam, láttam és éreztem. 

Az első hely, ami megállásra késztetett, szinte az alpesi út fizető kapuja előtt, a Ferleiten Schleierfall vízesés, ami éppen nem volt közel hozzám, de mégis hatalmas volt. Valahogy a közelébe kellett férkőznöm

 

Ferleiten Schleierfall vízesés

 

Amint a képen is látszik nem éppen volt jó idő, de bíztam a jó szerencsében. Tehát Ferleiten-nél átléptem a fizetőkaput, és rátértem a több mint 40km-es hosszúságú alpesi útra. Az kapunál az útdíj a motorra 25,5€, míg egy autóra kb. 45€ volt. Nem éppen egy olcsó kapu volt ez, de minden centje megérte. 

 

 

Ettől a ponttól kezdve méterről-méterre haladva tudnék írni valami szépet, illetve képet feltölteni. Hamarosan megérkeztem a Hochmais panoráma pontra.

 

 

Az utak itt valami elképesztőek. 

 

 

Egyszerűen nem tudok menni a motorral 200 méternél többet, hogy meg ne álljak, és megcsodáljam az újabb előbukkanó csúcsokat, vízeséseket, és az egyre mélyebben fekvő völgyeket. 

 

 

Az éles kanyarok egyre magasabbra és magasabbra emelnek. Érezni, ahogy hűl a levegő is. 

 

 

Egyelőre az idő nem akar engedni, de ennek ellenére teszek egy kisebb kitérőt az Edelweißspitze kilátó-ra. 

 

Edelweißspitze kilátó


 

Egy kis szűk, köves út vezet fel a 2571 méteren lévő kilátóra, amelyről 37 darab 3000 méter feletti csúcsot és 19 gleccsert vehetünk szemügyre. Ezek a hatalmas számok is arról tanúskodnak, hogy mekkora kiterjedésű az Alpok ezen része. Ez a kilátó a Grossglockner alpesi út legmagasabban fekvő elérhető pontja. 

Itt találjuk az Edelweisshütte is, amely 1935-ben épült. Szállás szempontjából többféle verzióból választhatunk, ahol a legolcsóbbért 84€ / éj / 2 fő, kell fizetnünk, amiben már benne van a reggeli is. Itt bővebb infót találhatunk róla:  http://www.edelweissspitze.at/

 

 

Az időjárást tekintve itt még nem voltam bizakodó, hisz a felhők szép lassan beborították ezt a részét is a hegységnek, de így is lélegzetelállító volt a látvány. Az út a képen is látható tó mellett vitt tovább, ami innen egész picinek látszott. 


 

 

Ennek a tónak a neve a Fuscher-tó

Fuscher-tó

 

A tó mellett egy kis menedékház szerű építményt találhatunk, ami egyébként egy kiállításnak ad otthont, az 1930-1935-ig épült Grossglockner alpesi útról.

Igazi motoros paradicsom ez. Szinte egymást követik a motorok ezen az úton. 

 

 

Ahogy leérkeztem ide a tóra, az időjárás percről percre javulni kezdett. Mintha csak valaki azt szerette volna, hogy lássam ezt a gyönyörű vidéket, és a magas hegycsúcsokat a pompázó napfényben is.

 

 

 

Érdekes emberekkel találkozik olykor az ember, mint például én ezekkel a simsonosokkal, akik ilyen öreg, és kicsi vasakkal nekimertek vágni ennek a hegységnek, ráadásul ennyi menetfelszereléssel együtt. Elképzelni sem tudom hogyan juthattak el idáig is. 

 

 

Rengeteg képet szelektáltam már eddig is ki, amit szerettem volna még megmutatni, de sajnos akkora tárhelyem nincs, hogy mindet feltöltsem. 

Egy szűk alagút után eljutottam a Hochtor alpesi panoráma megállóhoz is(2575m)

 

 

Innen remek kilátás nyílik ugyancsak sok 3000 métert meghaladó csúcsokra.

 

 

 A nevesebb csúcsok:

  • GR. Friedrichskopf (3134m)
  • Georgskopf(3090m)
  • Petzeck(3283)
  • Karlkamp(3114m)
  • Klammerköpfe(3136m)
  • Gösnitzkopf(3096)
  • Roter Kopf(3281)
  • Kristallkopf(3160)
  • Böses Weibl (3121m)

 

Itt aztán könnyen eltudunk veszni a részletekben. De ezek csak innen tűnnek részleteknek. A maga valójában megmászhatatlannak tűnő hatalmas hegycsúcsok és véget nem érő hegygerincek. Annyi mindent látunk innen egyszerre, amit talán 2 hónap alatt sem tudnánk bejárni. 

 

 

 

 

És igen, innen már megpillanthattam a Grossglockner csúcsát, de a végcél még odébb volt. 

 

 

Az idő is kegyes volt hozzám. Egyre tisztább és tisztább lett az égbolt. Innentől még jobban sűrűsödnek a látnivalók. Egyre több hegycsúcsot, vízesést, gleccsert és tavat látni. Szinte már nyűgnek érzem a sok fel-le szállást a motorra, annyi látnivaló van itt. Innentől kezdve már bringával mentem volna szívem szerint. Hiába tökéletes az út, de ilyen látvány mellett nem lehet az utat nézni és élvezni. 

 

Közben megérkeztem egy úgynevezett Energia vízeséshez (Energiedusche Wasserfall)

 

 

Én már csak tátott szájjal bolyongtam ez után. Egyszerűen kikapcsolt minden agyi funkcióm, az érzékszerveimért felelőseket kivéve. Csak láttam, hallottam és éreztem. Talán ez a vízesés energiatápláló hatásából eredt? A következő kutatások erre választ is adtak

 

 

Energia vízeséshez (Energiedusche Wasserfall)


 

A vízesés gyógyító hatása már a korai 1800-as években is ismert volt.

Ugyanis a lezúduló vízesés negatív töltésű ionokkal gazdagítja a körülötte lévő levegőt, melyet belélegezve a tüdő tisztító hatása mellett az idegrendszerre is pozitív hatása van.

A salzburgi magán egyetem kutatásai szerint, fiatal asztmás betegeknél kimutatták, hogy egy három hetes intervallumban, heti 1 óra eltöltése a vízesésnél, 30%-al javította a tüdejük működő képességét, és négy hónapra teljesen megszüntette a gyerekek asztma tüneteit is.

Továbbá napi 2 óra eltöltése, mindössze csak 3 napon át, egy úgynevezett nitrogén-oxid (légző-gáz) alacsony koncentrációja miatt(22.8%) csökkentette a sterszt az emberekben.

 

 

Ismét felszálltam a motorra és indultam tovább, ami kb. 10 másodpercig tartott, ugyanis a sok csoda mellett megláttam a Margaritzenstausee víztározót. 

 

Margaritzenstausee víztározót.

 

 

Margaritzenstausee víztározó


 

A Margaritzenstausee-tó a 2036 méteres tengerszint feletti magasságban található. A Pasterzen gleccser olvadéka táplálja, és a Möll patakon keresztül vezeti le vizét a Dráva folyóba. A víztározó körülbelül 200 m széles és 800 m hosszú, 3,2 millió m³ nettó kapacitású. Ez a víz egy 8,3 GWh vizi-erőművet is szolgál.

 

Tovább haladva sem fogyunk ki a vízesések látványából. 

 

 

 

 

 

Aztán elértem még egy Energia vízeséshez (Energiedusche Wasserfall), bár itt egy kicsit beljebb kell sétálni hozzá, de annál nyugodtabb.

 

 

Besétáltam hát a vízeséshez. Rajtam kívül erre más nem vállalkozott. Hatalmas volt a mérte és a hangja, de a gyönyöre, amit magából árasztott az még csodásabb volt.

 

 

Sok lépcsőben zúdult alá, és végül egy kisebb tavat képezett, aminek a végében szintén vízesésként távozott tovább. Egyszerűen leírhatatlan volt az élmény. Itt tényleg rájön az ember, hogy milyen kis porszem ebben a nagy gépezetben. 

 

 

Sajnos a képek nem képesek visszaadni a valódi méreteket. De ez legfőképpen igaz a következő képre, amikor is végre elém tárult a hatalmas Grossglockner csúcs.

 

Grossglockner

 

Hogy a méretekkel tisztába legyünk, én állok olyan 2300m magasasan a tenger szint felet, a csúcs pedig 3798m magasban van. Ezt a különbséget még akkor sem mondtam meg, mikor ott voltam, nemhogy e kép alapján.

Grossglockner aljában megpillantom a hatalmas Pasterze gleccsert is.

 

A Pasterze-gleccser


 

A gleccser a legnagyobb, és a leghosszabb az egész keleti Alpokban, az egész Alpokat tekintve pedig a 9. helyet foglalja el. A gleccser átlagos sebessége 15méter/év. A teljes hosszúsága 8,4 km. Az 1995-ben mért adatok szerint a jég vastagsága 275m volt. 

A gleccser, az éghajlat lehűlési fázisában, évszámosítva kb.: az 1850-es években volt a legnagyobb kiterjedésű. Mintegy 2.3km-rel volt hosszabb, a mai 8,4km-es méreténél.

A mennyiséget tekintve 3,5 km³ ről 1,77 km³-re csökkent, ami igen nagymértékű, 1,73km³- es csökkenés. Ez a szám m³-ben kifejezve 1 730 000 000 m³. De szorozzuk csak meg 1000-el, hogy megkapjuk hány liter is.

Hát ennyi: 1 730 000 000 000 Liter (ezerhétszáz harminc milliárd). Ez emberi léptékben szinte meghatározhatatlan érték. 

Egyébként a területen lévő gleccserek felülete a 25,2 km²-ről, 18,5 km²-re csökkent mára.

 

 

Pasterze-gleccser


 

 

Az alpesi-út ezen a ponton ér véget. Itt letehetjük a gépjárművünket, megebédelhetünk pl.: letscherrestaurant Freiwandeck (durván:Gleccser) étteremben, mint ahogy én is tettem. Az építkezés a területen manapság is folyik, hogy egyre több turistát tudjon befogadni, az amúgy is most divatban lévő csúcshódítások miatt. 

 

A csúcshódítókat, a csúcs közelében fogadja a következő hütte, az Archduke Johann Hütte, amely már igen tekintélyes magasságban, 3454 méteren található. Azért ide is elég már eljutni.

Az alpesi útról a több mint 1000 méteres szintemelkedés egyébként sem számít kicsinek, de ilyen havas környezetben nyugodtan megszorozhatjuk kettővel is. Aztán másnap már innen a hüttétől a Grossglockner csúcsig, az a maradék 344 méter talán a legnehezebb. De nekem sajnos nem volt már sem szerencsém, sem időm hozzá, hogy ezt megpróbáljam, így ez későbbre maradt. 

Még felsétáltam a  Kaiser-Franz-Josefs-Höhe kilátópontra, aminek a bejárata itt van az alpesi-út utolsó ráfordítója mellett.

 

 

Itt rengeteg mormotával és kőszáli kecskével találkoztam.

 

 

Azt hiszem, hogy nem kell összesítőt írnom, hogy éreztem magam, és milyen élményt hagyott bennem a hely. Talán annyit, hogy annyira tudtam figyelni, hogy elhagytam a motoros maszkomat és egy autós töltőmet is itt. Hogy-hogyan, azt magam sem tudom. Minden más az élményen kívül kiesett.  Leszállva a motorról csak néztem, és csodálkoztam a helyre, mintha csak most születtem volna. 

 

 

Nem akartam még haza indulni, eldöntöttem hát, hogy most megpróbálom kiélvezni ezt a motoros utat, és egy az egybe végigmotorozni. Így visszamentem majdnem az elejére a fizető kapuig, és onnan indultam neki újra. Ugyan nem álltam meg, de a táj szépségének vizslatását most sem tudtam kihagyni. Nem tudom hányszor kellene itt végigmennem, hogy főként csak az útra koncentráljak. Talán nem is lehet elégszer. 

Így aztán elindultam hazafelé Heiligenblut irányába, ahol még búcsúzóul lőttem egy képet. 

 

 

 

 

 

 

 

Cimkék: